FejlesztElek Pedagógiai Stúdió

...s aki csak tapsolni tud, olyan is akad!

Jelenleg szünetel!

Koncentráció-fejlesztő játékos foglalkozás

 (a foglalkozások hétköznap délután 10 fővel indulnak és 30 perc időtartamúak)

 

„a koncentráció az a képesség, hogy valaki abba az irányba terelje gondolkodását, amelybe csak akarja...."

 

A legtöbb szülő ma már érzi, mennyire fontos, hogy gyermeke jól vegye az iskolai akadályokat, olyan ismeretekre, készségekre tegyen szert, amelyeket később jól hasznosíthat. Ennek érdekében már kicsi korban idegen nyelvre taníttatják a gyermeket, igyekeznek jó iskolát találni neki, és büszkék, ha csemetéjük az első osztályba kerülve "folyékonyan" olvas, netán még ír is. Sajnos, sokkal kevesebb energiát fordítanak a szülők az eredményes tanulás kevésbé látványos alapjainak fejlesztésére. Márpedig annál a kisiskolásnál, akinek az észlelése, mozgása nem elég érett, könnyen felléphetnek tanulási zavarok.

Hogyan előzzük meg a tanulási problémákat?

A gyerek a környezetéből érkező ingerek hatására fejlődik. De mostanában mind kevesebb éri a gyerekeket ezekből a létfontosságú ingerekből. Már az egészen kicsi gyerekek is sokat ülnek a televízió előtt, és kevesebben futkároznak látszólag "céltalanul".  

Az iskolai képességek kialakításához pedig hozzátartozik, hogy a gyermek képes legyen mozgásának, gondolkodásának összpontosítására, vagyis megfelelő szinten tudjon figyelni.

Pl. koncentrációs képességet növelő hatású minden egyensúlygyakorlat. Az egyensúlyrendszer ingerlése segít a rendezettség kialakításában. Azok a tevékenységek, amelyek erre a területre hatnak, fejlesztik a koncentrációs képességet. Az egyensúlygyakorlatokon kívül mindenfajta forgás, hintázás és az olyan sportok, mint például úszás, korcsolyázás, sízés, torna, hatékonyan segíthetnek a figyelmi képességek erősödésében. Megváltozott világunkban éppen ezeknek a tevékenységeknek kárára jut több a különböző audio-vizuális eszközökből a gyermekeknek. Egészséges gyermekeknél általában nem jelent problémát, ha egy-egy területen valamivel kevesebb tapasztalatra tesznek szert, de ha akárcsak egy kis idegrendszeri hajlam mutatkozik (ami egyre gyakoribb, már csak a megnövekedett kémiai terhelés miatt is, amely igen erősen befolyásolja az idegrendszer fejlődését és működését), már könnyen tanulási nehézségek kialakulásához vezethet a hiányos környezeti ingerlés.
Általánosan fejlesztő hatású lehet az origami, tangram és mindenféle kirakós játék, mozaik, labirintusok, számösszekötős játékok, memorik, társasjátékok, kártyajátékok, szókitalálós és találós kérdések, melyek közvetve elősegítik majd az írás, olvasás, számolás elsajátítását.

A koncentráció javítása tehát nem más, mint egy készség megtanulása. A megfelelő technikák elsajátításával pár héten belül érezhető a hatékonyság. A módszerem alapja több ezer játék, melyek kiscsoportos foglalkozásokban alkalmazhatók és elsajátíthatók, bármikor előhívhatók.

forrás: A. Englbrecht – Weigert: Hogyan akadályozzuk meg a tanulási akadályok kialakulását? Avagy nem jelenthet akadályt a tanulási akadály!

 

koncentracio.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 




Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Fülöp Menyhért plébános

► Észak Angliában, Skóciában és Walesben élő, dolgozó magyarok plébánosa

fulopmenyhert.hupont.hu

2. szén | brikett | fa | fabrikett | tűzifa | tüzelő

► Eladó akciós szén, brikett, fa, fabrikett, pellet, tűzifa, tüzelő árak, árlisták valamit gépek, rendelés és házhoz-szállítás.

futes-lap.hupont.hu

3. PACIKISOKOS

► Lótenyésztők lapja

foreverhorses.hupont.hu

4. WIRE-NET, ANIMAL MESH AND CONCRETE PILLAR CENTRE OF KÓTAJ

► THE WIRE FENCE IS THE CHEAPEST FENCE IN THE WORLD. THE THINGS YOU NEED, CAN BE FOUND AT US. AND WHAT IS MOST IMPORTANT: AT THE MANUFACTURER’S PRICE!

fence.hupont.hu

5. Tűzgátló ajtók meghökkentő áron-https://tuzgatloajtospecialista.hu/

► Tűzgátló ajtók meghökkentő áron-https://tuzgatloajtospecialista.hu/Tűzgátló ajtók raktárkészletről.

firedoors.hupont.hu

6. Furgon bérlés, furgon kölcsönzés már napi 6000,-Ft

► Furgon bérlés és kölcsönzés. Budapest és vonzáskörzetében. Dobozos furgon már napi 6.000,-Ft. TUTI ár. Béreld ki még ma!

furgonberles.hupont.hu

7. Festett címergyűjtemény - Painted coat of arms collection

► Festett címer, üvegkép, pasztell, akvarell-akril portré, festett kövek. Rendelhető mintákból és saját küldött képről.

festettcimerek.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

3. Gyöngy sarok

► Szèp kiegèszítöre vàgysz? Jò helyen vagy. Nàlam megtalàlod a divat színeihez tartozó kiegèszítöid.

katyibizsuja.hupont.hu

4. PALOTÁS Számítástechnikai és Területrendezési Betéti Társaság

► A társaság fő tevékenysége: megyei területrendezési terv készítése, módosítása, települések településrendezési tervének, valamint módosításának készítése, telepítési tanulmányterv, beépítési terv és javaslat készítése, továbbá szoftverfejlesztés.

palotasbt.hupont.hu

5. Perutek István kardkészítő honlapja

► Jó áron, jó minőséget!

perutek.hupont.hu

6. Hatházi Áron weblapja

► Ha igényes, modern szépirodalmat olvasnál, ha érdekel a nyelvészet, időzz el itt!

hathaziaron.hupont.hu

7. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

8. Zibro fűtés olcsón Szolnokon, lézercsúcstechnológiás fűtőkészülékkel

► Nem gáz, nem villany, de mégis meleg van a kéménynélküli, hordozható lézer fűtő készülékekkel, melynek fűtőanyaga a folyékony paraffin.

futsonolcson.hupont.hu

9. Amerika tini sztárjai

► A tini sztárok világa

amerika-sztarjai.hupont.hu

10. Sqip ami megváltoztathatja jövődet

► Ha valaha is használtad a Yahoo, AOL, Myspace, Youtube, Facebook, Skype stb akkor megérted, hogy a Sqip nagy durranás lessz! Ne habozz elsők közt kell lennünk.

sqipem.hupont.hu

11. Geotermikus talajszonda fúrás, hőszivattyú, megújuló energia

► Fűtés-hűtés melegvíz gyártás hőszivattyúval. Tervezés, kivitelezés, országos szerviz, garancia.

talajszonda-furas.hupont.hu

12. Zavarja a penész és a kellemetlen szagok? +36209884170

► Egészségünk érdekében fontos figyelmet szentelni a gépi szellőztetésre ! A légnedvesség és a kellemetlen szagok ventilátoros elszívása létkérdés ! Komfortérzetünk és lakásunk állaga is veszélybe kerül légtechnika nélkül!

elszivo.hupont.hu

13. (\) Lish x Jess x Leah x Yeaya (/)

► Háború... Gonosz... Hősök... Szerelem... Fájdalom... Remény... Kín... Akárcsak a valóságban. Talán ez lenne a valóság? Az 'emberek' nem tudnak rólunk. De hisz ez nem is csoda. Nem tekintenek hősnek, hisz mi csak... gyerekek vagyunk...

ang-kivalasztottak.hupont.hu

14. Fáczán László Kőfaragó - Pannonhalma

► Márvány - Gránit megmunkálás. Biztos lehet benne, rengeteg elkészített munkával a hátam mögött, megbízható és magas színvonalú kivitelezést kap. Kérem látogasson el bemutatótermembe és tekintse meg termékeimet.

faczansirko.hupont.hu

15. Kertvárosi lakás

► Csend, nyugalom, szép környezet, jó közlekedés

kertvarosilakas.hupont.hu

16. ZUMBA MÓR

► ZENE TÁNC BULI

zumbamor.hupont.hu

17. TÁPLÁLÉKKIEGÉSZÍTŐIM

► VITAMIN, NYOMELEM

taplalekkiegeszitoim.hupont.hu

18. Méregtelenítés, fogyás életmódváltással

► Ez a honlap azért jött létre, hogy segítsek neked, hogy jobban érezd magadat a bőrödben és megtaláld a saját boldogságodat.

eletminoseg.hupont.hu

19. HYDROX együttes-Fellner Ferenc-Nekem a Föld a Hazám-"Legjobb Szöveg"-Jazzy

► Jazzy Jazz Dalverseny döntős, legjobb 10 dal között, a "Nekem a Föld a Hazám"! Díjátadó gála: 2009.X.8., Művészetek Palotája. Eredmény: Legjobb szövegíró - Fellner Ferenc /Hydrox/.

hydrox.hupont.hu

20. Gamásza Üdülő Balatonszabadi-Sóstó

► Szeretettel várjunk a pihenésre vágyókat Balatonszabadi-Sóstón a festői helyen fekvő Gamásza Üdülőben!

gamasza.hupont.hu

21. Csodaszép idézetek!

► Ezen a honlapon egyenlőre, szebbnél-szebb idézeteket olvashattok. Még nincs túl sok idézet, de ez változni fog, mert ennél sokkal több idézetek lesznek, és sokkal több témában olvashattok! REMÉLEM MINDENKINEK TETSZENI FOG!

stargirlstar.hupont.hu

22. SZIROMLAMPION

► Esküvőkre, rendezvényekre, ünnepi alkalmakra dekorálja a környezetét sziromlampionnal. Egy ilyen lágy és légies dekor lampion igazán feldobja az ünnepi hangulatot.

sziromlampion.hupont.hu

23. Euro Fitness Center

► "Az ember feláldozza az egészségét,hogy pénzt keressen aztán feláldozza a pénzét,hogy visszaszerezze az egészségét!"

eurofitness.hupont.hu

24. |BlackHammer| Klán.

► http://blackhammer.hupont.hu/

blackhammer.hupont.hu

25. Peugeot Citroen Hátsó futómű Javítás! 2 Év garanciával!

► Cégünk 25 éve foglalkozik Peugeot Citroen hátsó futómű felújítással! 2 év garanciával a saját futóművét megvárhatja az ügyfél, akár kiszerelt állapotban, akár autóval jön és szereléssel együtt kérné a javítást.

peugeot-citroen-hatsohid.hupont.hu

26. Angelique-Decor

► Az elegáns esküvő és rendezvény dekoráció

angeliquedecor.hupont.hu

27. Csibe Bölcsőde

► Köszöntünk a Csibe Bölcsőde honlapján. Itt mindent megtalálsz ami a bölcsődénkkel kapcsolatos. Kellemes és hasznos időtöltést kívánunk.

csibebolcsode.hupont.hu

28. Skin Art

► Tetoválók és kezdő tetoválók közösségi oldala.

skinart.hupont.hu

29. Fanni kecske és tehénsajtok, Pécel

► Magyar kistermelői kecske és tehénsajtok, tejtermékek széles választéka a főváros szomszédságában.

fannikecskesajt.hupont.hu

30. ESMTK Jégkorong Szakosztály hivatalos honlapja

► ESMTK jégkorong utánpótlás, női, férfi, kezdők oktatása minden korosztályban Korcsolya és jégkorong oktatás, felzárkóztatás, felkészítés, versenyeztetés ( Pesterzsébet Jégcsarnok, 1201. Budapest, Zodony utca 1. )

esmtkhoki.hupont.hu

31. Lindyke oldala 2

► Nem szükséges tudnunk, "hogyan" és "hová", hanem egy kérdést kell feltennünk, ha bármibe belekezdünk: "Mi célból teszem, amit teszek?"

lindyke.hupont.hu

32. ÉRD SÓDER-BETON DEPO

► CÉGTULAJDONOS: SOÓS GYULA

soderdepo.hupont.hu

33. Kő-műkő és szobrász munkák a kertben és a ház körül

► Egy szép kerítés, egy harmonikus kert, egy jól elhelyezett kőjárda, kőlépcső megszépítheti az ember házát, otthonát és életét !

kert-udvar-kerites.hupont.hu

34. ASZTROLÓGIA ÉS NUMEROLÓGIA

► Karakternumerológia,Asztrológia,Kövek

anumero.hupont.hu

35. pritaingatlan

► Ingatlan - Biztosítás - Hitel egy helyen!

pritaingatlan.hupont.hu

36. Minden ami X Faktor

► Ez a honlap minden X Faktor utáni nap frissül!

faktor-x.hupont.hu

37. Csak egy mondat, minden egyes nap!

► Íme! Történetek, melyek naponta csak egy mondattal bővülnek! Valamint grátisz: Megmagyarázások(k)!

csak-egy-oldal.hupont.hu

38. FORMA-1 TELJES FUTAMOK

► Itt megtalálhattok minden érdekes, a Forma-1 mérföldköveinek számító teljes futamot! Gyűjteményemben közel 600 archivált felvétel közül válogathattok, mely napról-napra frissül

teljesfutamok.hupont.hu

39. Balatonszárszó apartman! Sziszi Vendégház Balatonszárszó!

► A Balatonszárszón található Sziszi nyaralóház közös társalgóval, kerttel és terasszal várja vendégeit. A Tihanytól 13 km-re lévő szálláson ingyenes wifi és helyszíni magánparkoló biztosított.

balatonszarszoapartman.hupont.hu

40. FizioKözpont

► " A mozgás sok mindenre orvosság- de nincs olyan gyógyszer, amely a mozgást helyettesítené!"

gyogytornarendelo.hupont.hu

41. BÉK Kft-Műhelynet

► Ha meg van elégedve velünk mondja el mindenkinek, ha nem, mondja el nekünk.

bekkft.hupont.hu

42. Én kicsi pónim varázslatos barátság

► Ez a honlap csak is a pónikról szól :) :D

mylittleponymagic.hupont.hu

43. effegy.hupont.hu - Mert mindenem a Forma1

► Az oldal megszűnt!

effegy.hupont.hu

44. Miley-Selena blogja

► Ez az oldal csak Miley Cyrus/Selena Gomez-al foglalkozik és sok értékes dolgot fogsz itt megtalálni amit máshol kétlem...Ha te is igazi fan vagy akkor ez az oldal csak rád vár!!Ha megnézed hamar te is rájössz;)

miley-selena.hupont.hu

45. Magyar Éremgyűjtők Egyesülete

► MÉE Nagykanizsai Csoportja

meenagykanizsa.hupont.hu

46. Képzőművészeti tárlat: Zimányi Alajos grafikái, szobrok, bútorok, versek

► Nézzen szét a galériámban, ahol grafikák sorakoznak: tusrajzok, papírnyomatok, kollázsok, linómetszetek. Görbefa bútorok, régi, széthullott használati eszközökből készített fali szobrok. És versek, versek, versek.

grafikazimanyi.hupont.hu

47. Zsemle, Kifli

► Zsemle, kifli elkészítése házilag, saját sütőben

zsemlekifli.hupont.hu

48. 1 egy éves online érettségi képzés

► 1 egy éves online érettségi képzésfelkészítő tananyagot videó formájában kapják meg a tanulók

online-erettsegi.hupont.hu

49. Természetgyógyászok Solymáron

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

klinikanatura.hupont.hu

50. Tündérvölgy Szépségstúdió

► Kozmetika, illatszerbolt és oktató központ.

tundervolgy.hupont.hu

51. Anyeska

► Anyeska a régmúlt időket idéző antik hatású naplók, könyvek, noteszek, képkeretek, díszdobozok, egyéb használati és dísztárgyak készítője.

anyeska.hupont.hu

52. SamTex Kft. Egészségügyi munkaruházat!

► Egészségügyi munkaruha gyártás és forgalmazás

samtexmunkaruha.hupont.hu

53. VW T2a transporter Bulli hippi busz bérlés

► A hippi generáció meghatározó közlekedési és rekreációs eszköze most már Budapesten is elérhető.

veteranvwbuszberles.hupont.hu

54. konyha - bútor képek - konyha képek - egyedi bútor kép

► konyhabútor képek, wenge, calavados, beige, referenciák, konyhaszekrény, beépített szekrény képek, egyedi bútor képek, modern bútor, rusztikus, előszoba, nappali, gardrób, szekrény, lakótelepi konyha, calvados konyha, bútorlapos konyha, wenge, beige

butor-kepek.hupont.hu

55. Anubisz rejtélyes háza

► house of anubis anubisz házának rejtélyei

anubishazanakrejtelyei.hupont.hu

56. 加密貨幣支付將被企業大幅度應用以及拓展!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

cryptoq.hupont.hu

57. I♥HORSES

► "Ha egy ló társává fogad neked adja mindenét :erejét,kitartását,vad szellemét de cserébe nem kéri el mindened elég neki megbecsülö szereteted

pacioldal.hupont.hu

58. Termelői árusítóhelyek, olcsó magyar árúk. Debrecen Pesti u. 2.

► Őstermelők, kistermelők, hazai termékeinek, magyar árúk értékesítő helye. Zöldség-gyümölcs, dinnye, virág, fenyőfa, örökzöldek. Kiadó placcok közterületi, és szezonális árúk értékesítésére. A legolcsóbb nagy és kiskerárak! Értékesítés szervezés!

debrecenizoldseg-gyumolcs.hupont.hu

59. Oriflame-Termékek-Angelica

► Luxus termékek kis pénzüeknek.

oriflametermekek-angelica.hupont.hu

60. Staffordshire Bullterrier Parányi Gladiátor kennel

► FEDEZTETÉSRE AJÁNLOM MINŐSÉGI TÖRZSKÖNYVES STAFFORDSHIRE BULL TERRIER KANOMAT , VALAMINT SAJÁT TENYÉSZTÉSÜ KISKUTYÁK korlátozott számban eladók.

stafbull-gladiator-kennel.hupont.hu

61. bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu

► Minden amit Hannah-ról, és a HSM szereplőiről tudni érdemes!

bia-hsm-hannah-montana.hupont.hu

62. Nyaraljon a Balaton déli partján, Balatonbogláron!

► Nyaraljon a Balaton déli partján, Balatonbogláron!

balatonboglariszallas.hupont.hu

63. My Chemical Romance a rock együttes

► Hali MCR és Rock rajongók, elpusztíthatatlan rockerek!!! Harcoljatok, a rock nem halhat meg!!! SOHA!!!

mychemicalromance.hupont.hu

64. Kondenzációs kémények, Kéménybélelés Árak, Kondenzációs kémény

► Kémények építése, Kondenzációs kémény, kémények javítása, kémények felujítása, kéménybélelés árak, kéménybélelés, Ipari kémények bélelése, Turbós kémény szerelés, FuranFlex, FuranFlex kéménybélelés, Kondenzációs kémény építés, kedvező árak

turbos-kemeny.hupont.hu

65. Bevételnövelés a KKV szektorban - Kasza Tamás

► Miért nincs elég bevétel a kkv szektorban az értékesítésből? Kasza Tamás elmondja bevétel növelő tippjeit, amiket több, mint 400 kkv sikeresen használ már. Legyen ÖN a következő!

bevetelnoveles.hupont.hu

66. Lószőrből ékszerek,kézzel készítve!

► Lószőrből ékszer?Igen ez egy régi pásztorművesség.Kizárólag kézzel készítve.Különböző drágakövekkel díszítve E-mail: loszorekszer@freemail.hu

loszorekszer.hupont.hu

67. Kedvenc filmek

► Itt két régi kedvenc sorozatot fogsz megtalálni. Az oldal a Twilight Sagával és a H2o-val foglalkozik !!! :)

kedvencfilmek.hupont.hu

68. Gép, gépek, szerszámgépek, speciálisgépek, készletek!

► Vegyen - olcsón, jót! HÉTVÉGÉN is! Használt, vagy még nem üzemelt újszerű, egyedi és sorozatgyártó ipari gépek, berendezések, eszközök, készletek: eladása, cseréje, hasznosítása! RESALE. Ex.press. Ex.Lathe, Ex.grinding, Ex.machine

gepek-ex-press.hupont.hu

69. Farming Simulator 2013

► Farming Simulator 2013 Játék Bemutatása

farmingjatek.hupont.hu

70. verses kötet

► A jómagam szerzeményeit publikálom ezen oldalon belül.A honlap,jogvédett sorokat tartalmaz.

verseskotet.hupont.hu

71. KOSÁRLABDÁT KEDVELŐK OLDALA

► FANATIKUS KOSÁRLABDA KEDVELŐKNEK HÍREK,KÉPEK,VIDEÓK EGY HELYEN ÖSSZESZEDVE

kosarlabdafanatikus.hupont.hu

72. Brosch Zoltán egyéni vállalkozó honlapja

► Műanyag termesztőedények, konténerek, palántázók, fóliakonténerek, függesztékes kaspók, magvető tálcák, szaporító tálcák, szívató tálcák, tőzeg, perlit, ültető keverékek forgalmazása

muanyagtermesztoedeny.hupont.hu

73. TBK-001 honlapja

► Egy tatabányai Bogaras, Öcsisajt és a Tatabányai Bogár Klub

tbk.hupont.hu

74. BÚBOSKEMENCE

► HAGYOMÁNYŐRZŐ BÚBOS KEMENCE CSIKÓ-TŰZHELLYEL

buboskemence.hupont.hu

75. Dr. Kósa Lajos Magyar Óriásnyulai

► A Magyar Óriásnyulak megmentésén és népszerűsítésén fáradozom családommal, bízva a fajta felemelkedésében!

magyar-oriasnyul.hupont.hu

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 85
Heti: 429
Havi: 1 345
Össz.: 289 946

Látogatottság növelés
Oldal: Koncentráció-fejlesztés
FejlesztElek Pedagógiai Stúdió - © 2008 - 2025 - fejlesztelek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »